#HITVALLÁSUNK

    Isten
    Isten, az Atya, minden élet forrása, a mennynek és földnek teremtője. Isten (JHVH) az örökkévaló Atya, Fiú és Szentlélek, mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Ige és a Szent Lélek (Krisztus pedig a testté lett Ige), és ezek tökéletesen egyek.

    Jézus Krisztus
    Jézus Krisztus Isten Fia megváltó, üdvözítő, az Atyával egylényegű, és Úr az Atya Isten dicsőségére. Bűneinkért kereszthalált szenvedett, de harmadnapon a halálból feltámadt, tanítványainak megjelent, felvitetett a mennybe, ahol az Isten jobbján van.

    A Biblia
    A Biblia Istentől ihletett, és eredeti formájában teljesen megbízható, legfőbb tekintély az igazság, a hit és az életvitel kérdésében.

    Az ember
    Az emberiség a bűnbeesés óta egyetemesen bűnös, ezért Isten haragja és ítélete van rajta. Mindazonáltal Isten felkínálja az embernek az Istennel való szeretet-kapcsolat helyreállítását a Jézus Krisztusban való hit, az Atyához való megtérés, a bűnbánat, a bemerítkezés (keresztség), és a Szent Lélek ajándékának befogadása által. Mindazonáltal a keresztséget és a Szent Lélek ajándékának befogadását nem tekintjük az üdvözülés eszközeinek.

    Megváltás
    Isten a bűnbánó embert igaznak fogadja el a Jézus Krisztusba vetett hite alapján. Megbocsátja, eltörli minden bűnét, és neki tulajdonítja Krisztus igazságát. Ez Isten irántunk tanúsított kegyelme, azaz meg nem érdemelt szeretete.

    Üdvösség
    Az ember egyedül a Jézus Krisztusba vetett hite által üdvözül.

    A gyülekezet
    A gyülekezet Krisztus menyasszonya, a krisztusban hívők közössége, akik hirdetik Isten dicsőségét, az Isten országáról, és a Jézus Krisztus megváltó munkájáról szóló örömhírt. A gyülekezet ura és feje a Krisztus.

    Végső idők
    Visszajövetelekor az Úr ítéletet tart az élők és a holtak felett: a hívő emberek az Úr társaságában való örök életre, a nem hívők ítéletre és örökkévaló tudatos büntetésre támadnak fel.